HTML

Galaktika Aréna

Írsz? Sci-fit vagy fantasyt? Mutasd meg a világnak mit tudsz, mérkőzz meg a többi szerzővel!

Galaktikabolt

galbolt-galhuray1.jpg

Galaktika a facebookon

Friss topikok

2013.03.08. 11:45 Rondár

Kővári György: Star Trek – Incidens a Nivoch-bázison

Nivoch.jpg

Kővári György Star Trek – Incidens a Nivoch-bázison című izgalmas fanfiction-novelláját mutatjuk be ma. Ha Te is szeretnéd megjelentetni a Galaktika Arénában novelládat, ne habozz, küldd el az info@galaktika.hu-ra! Ne felejts el kommentelni, tanácsokat, észrevételeket, visszajelzést adni a szerzőnek!

 

Star Trek – Incidens a Nivoch-bázison

 

(Dan Jolley képregénye alapján)

 

Első fejezet

 

Csillagidő 57847,9

A Nivoch bolygó, közel a kardassziai határhoz és a Vadvidékhez, a DS9-tól mintegy 13 fényévre

 

Az űr.

Az örök éjszaka bársony leplén apró lámpásként ragyogtak a csillagok.

A Nivoch-rendszer tökéletesen közönséges és átlagos volt, egyetlen központi csillaggal, a Nivoch Prime-mal, amely szintén teljesen hétköznapi volt; élettartama közepén lévő; se nem túl nagy, se nem túl kicsi. A csillag körül három bolygó keringett, ezek közül egyetlen volt csak M-típusú, a többi humán lakhatásra alkalmatlan volt. Az egyetlen lakható planétát nem túl találékonyan Nivoch-nak nevezték el a csillagtérképészek, de mivel sem stratégiai, sem bányászati, sem semmilyen más szempontból nem volt jelentős, a bolygó az évek során megmaradt egy isten háta mögötti, sziklás, zord világnak, melynek még őslakosai sem voltak. Csupán néhány kisebb kolónia működött rajta, melyek közül a Domínium-háborút követően már csak egyetlen volt lakott.

  A Nivoch-on és környékén tehát nem volt semmi, amiért odamenni, vagy maradni lett volna érdemes. Erre mégis rácáfolni látszott az a tértorzulás, amely néhány millió kilométerre a rendszertől tűnt fel. Alig mikroszekundumnyi idővel később egy hajó tört ki a szubtérből. Ütött-kopott, ősrégi teherhajó volt, burkolatán megannyi horpadással és hegesztésnyommal, toldozással-foltozással, melyeknek köszönhetően az eredeti konfigurációt lehetetlen volt megállapítani. Az űr némaságában nem lehetett hallani a hajtóművek hörgését, de a véletlenszerű ki-kihagyások, no meg a sűrű plazmagomolyag, amit húzott maga után, egyértelművé tették, hogy a hajó legkevésbé sincs rendben műszakilag, ill. az általános kondícióját elnézve már az is csodaszámba mehetett, hogy teret volt képes váltani, vagy egyáltalán repülni tudott.

  A hajó felől torz, gyenge minőségű rádióadás indult meg a bolygó felé.

- Ni… Nivoch-bázis jelentkezz… itt az 588-as szá… számú bá… bányászhajó. Engedélyt ké…

kérek a leszállásra. Vétel.

Mivel válasz nem érkezett, a hajó ismét leadta az üzenetet. Erre már befutott a válasz; mély,

borízű hang szólt vissza. – Jóvammá, itt vagyok… hrmmm… khmm, khmmm… itt a Nivoch-bázis

repülésirányítása, vétel. Mi a helyzet?

- Itt az 588-as szá… számú bányászha… hajó. Sü… sürgős javításra va… van szükségem. E…

elromlott az imp… impulzushajtóművem, és ráférne egy nagyja… javítás a szubtérte… tekercsekre

is. Enged… engedélyt kérek a le… leszállásra.

  A bázis megviselt űrrepülőterének szélén álló irányítótoronyban két alak volt: egy bólián, aki

éppen kivette a vacsoráját az ételreplikátorból, és egy borzas nauszikai, aki a rádióspultnál ült.

Kortyolt egyet az italából és ismét a mikrofonba szólt:

- 588-as, hibás az impulzushajtóműve? Ki tudná ezt fejteni kicsit bővebben?

- Hát ööö… a… azt hiszem, elromlott a… a… az antianyag-inj… injektor… és…

- Sérült az injektora? Hogy volt képes eljönni idáig? Le tud egyáltalán szállni?

- A… azt hiszem… ta… talán…

- Hát… ha megkockáztatja, akkor csak rajta, 588-as. Próbálja meg jó messzire elkerülni az

irányítótornyot, rendben?

- Ér… értettem.

 

 A nauszikai bontotta a kapcsolatot és a társa felé fordult. – Miféle barom lehet már az, aki sérült impulzushajtóművel száll fel?! – a bólián vállat vont – Böhh… érdekel is engem… biztos egy idióta, akinek nem volt elég latínumja a helyi járatra… Kit izgat? Ha felkenődik a betonra, miénk a roncs…

  A nauszikai ezen jót nevetett, majd szemeit a radar kijelzőjére tapasztotta.

Az 588-as bányászhajó akadozó hajtóművekkel ereszkedett alá, majd keményen landolt a

leszállópályán. Valahonnan sötét füst tört elő és egy fémlap a földre hullott. A két repülésirányító

lejött a toronyból és megindultak a hajó irányába.

– Nézd ezt a romhalmazt… – fintorgott a bólián – csoda, hogy egy darabban leért.

– Jah… - bólintott a társa.

Odaértek a hajóhoz, melynek oldalán fémes csikorgás hallatszott, miközben felzúgott egy szervó. A zsilip ereszkedni kezdett. Félúton elakadt, de aztán a leeresztő mechanika felnyögött, és az ajtó teljesen lenyílt. Leereszkedett egy lépcső, majd a hajó belsejéből megjelent a pilóta. Fiatal emberférfi volt, borzas hajjal, többnapos borostával, elnyűtt, durva ruhában. Kezében összetákolt karabélyfélét szorongatott.

- Mit is mondtál azokról a barmokról?... – súgta a nauszikai a bóliánnak, majd az ember felé fordult – Üdv a Nivoch-on. Örülünk, hogy épségben leértél. A férfi riadtan nézett a fölé magasodó nauszikaira, majd a pár lépéssel távolabb álló bóliánt

kezdte vizsgálgatni. – Ööö… kö… köszönöm… A… azt hittem, to… tovább fogom hú.. húzni a haj… hajtóművel, d… de sa… sajnos e… elromlott.

A két irányító egymásra nézett az ember dadogása hallatán és kölcsönösen elvigyorodtak.

- Hát, pajtás – mondta a nauszikai – innen nem fogsz egyhamar elhúzni a sérült hajtóműveddel… késő van, a gépészünk ma már nincs szolgálatban. Legfeljebb holnap… vagy holnapután… ahogy elnézem a hajódat, pótalkatrészekre is szükséged lesz… viszont ide csak havonta egyszer jön ellátmány, szóval várnod kell. Vaaaagy… - tette még hozzá sejtelmesen, és a bóliánra pillantott.

- V… vagy? – kérdezett vissza az ember.

- Nos – lépett közelebb a másik irányító – megvan a lehetőség arra, hogy… bizonyos anyagi ellenszolgáltatás fejében a gépészünk várólistájának elejére kerüljél… érted, ugye? Sürgősségi felár…

- Fe… felár?

- Úgy bizony. Tudod, igazán nagy szerencséd van, pajtás. Éppen ezen a héten várjuk

az ellátóhajót, és ha időben leadod a rendelésedet a pótalkatrészekre, akár már a hétvégén továbbindulhatsz.

- És a sarccal együtt rendkívül olcsón ki tudsz jönni a bázison – tette még hozzá a nauszikai.

Az ember rosszallóan nézett rájuk.

- S… sarc?

- Hát persze, miért, mit gondoltál? – a bólián körbemutatott az űrrepülőtéren és az egész bázison – reptéri illeték, a gépészbrigád munkabére, a sürgősségi felár, meg mi is vigyázunk a hajódra… ez mind a sarc.

- Nincs s… sok pénzem… - dünnyögte a férfi, majd a kabátja belső zsebéből elővett egy kis bőrerszényt és zavartan számolgatni kezdte a tartalmát. A nauszikainak felcsillant a szeme, és alig észrevehető kézmozdulattal jelzett a bóliánnak, aki erre kissé eltávolodott tőlük, elővett egy apró adó-vevőt és valamit belebeszélt. A nauszikai ezalatt szóval tartotta az ember.

- Nyugodj meg, az itt tartózkodásod ideje alatt a legjobb szállást fogod kapni, a hotel tulaja a haverom… érted, ugye? A kaja egész jó, a bárban pedig mindig nagy élet van. Biztosan jól megleszel itt pár napig.

- Re… rendben van… - válaszolta beletörődve a pilóta – a… azt hiszem, pár n… napig tudok m… maradni… k… ki fogom tudni fi… fizetni.

- Remek! – lelkendeztek a repülésirányítók.

galak bannaer.jpg

 

 

Második fejezet

 

A Nivoch-bázison működő egyetlen bár napi 26 órában volt nyitva. Tulajdonosa és üzemeltetője egy ferengi volt, aki állítólag a nem túl távoli Deep Space Nine bárjában dolgozott évekig, ezért azt hitte, hogy ha itt megnyitja a sajátját, latínumban fog fürdeni, azonban számításába kisebb hiba csúszott, ugyanis a Nivoch-ot annyira elkerülte mindenki, hogy nem hogy fürdeni nem tudott a latínumban, de még egy kézmosásra sem volt elég. Bezárni és odébbállni viszont nem mert, ugyanis megfenyegették, hogy garantáltan nem éri el ép cimpával az űrkikötőt, ha le mer lépni, és ital nélkül hagyja a törzsvendégeket. Így hát maradt és arcpirítóan magas kamatra kölcsönöket vett fel, hogy fizetni tudja a készletet és a pincéreit, de egyre csak azon gondolkodott, hogyan tudna kimászni szorult helyzetéből. Ezen az estén a bár szokásos közönsége volt jelen: nauszikaiak, klingonok, brínek, kardassziaiak… bűnözők, törvényen kívüliek, szerencsevadászok, válogatott gonosztevők és reménykedő, jobb sorsra érdemes elvágyódók.

  Az emberférfi a bárpultnál üldögélt és az italát kortyolgatta. Mögötte-körülötte vendégek jöttek-mentek, ettek-ittak, verekedtek, egymást heccelték, nőkkel szórakoztak, vagy a két dabó-asztalnál verték el a maradék latínumjukat. A vendégek közül egyszer csak egy alacsony, karcsú alak furakodott keresztül a férfi felé. Megkocogtatta a vállát, majd az odaforduló emberre mosolygott. Rövid, sötét hajú, fiatal nő volt, az arca és nyaka két oldalán húzódó foltos sávok alapján trill. Egyszerű repülős kezeslábast viselt, magasszárú csizmával, derekán kis fézerpisztoly lógott.

- Helló – köszönt barátságosan – nem zavarok? A nevem Kirry. Ideülhetek?

- Én… ööö… - dünnyögte a férfi, de addigra a nő már mellételepedett.

- Ne aggódj, nem vagyok prosti. Én csak… - körbemutatott a bárban – nézz körül, egyetlen

rendes alak nincs itt. Én meg… olyan egyedül éreztem magam. Nagyon jó végre egy normális arcot

látni. Beszélgethetnék.

- É… én nem va… vagyok túl jó t… társaság… - nézett vissza a férfi a poharába.

- Ugyan már – nevetett a fiatal nő – hiszen máris kellemesen elbeszélgetünk. – rendelt magának egy italt és boldogan tovább csacsogott – Ahogy már biztos észrevetted, én trill vagyok. De nem, nem vagyok egyesült… hogyisne! Kinek kell egy olyan kukac az ember hasába… meg mindenféle halott alakok életének emlékei… Hát nekem nem! Én önmagam akarok lenni, saját élettel, érted, ugye? Három éve eljöttem a Trillről, és nekivágtam a galaxisnak.

- A… aha… - dünnyögte a férfi.

- Nagyon érdekes és izgalmas dolog ám az űrben kószálni – folytatta Kirry – az ember annyi furcsasággal találkozhat. Azt hiszem, eddig a legérdekesebb dolog, amit láttam, a féregjárat volt a Bajornál. Te láttad már a bajori féregjáratot?

- Sa… sajnos, még n… nem.

- Pedig nagyon szép. Nekem elhiheted. Mondd csak, te mindig ilyen furcsán beszélsz?

- Hé, te!

  A hang a hátuk mögül hallatszott. Odafordultak, és egy hatalmas nauszikait láttak, aki mérföldes léptekkel közeledett feléjük. Amikor odaért, megragadta a pilóta vállát.

- Te! Te ember! Adjál nekem pénzt! Adjál latínumot!

- É… én nem… ne… nekem…

- Nem hallottad?! Latínumot, most! Tudom, hogy van nálad! Ott van a zsebedben, a kabátod alatt, egy erszényben! Ide vele, de azonnal! – a nauszikai alaposan megszorongatta az embert, közben a vendégek hátrahúzódtak körülöttük, hogy elegendő teret hagyjanak egy leendő csetepatéhoz. Kirry leugrott a székéről és a nauszikai elé lépett. Jó két fejjel volt alacsonyabb nála.

- Szállj le róla, Kerlo, eredj, zargass valaki mást!

A nauszikai mintha nem is hallotta volna, tovább követelőzött: - Süket vagy, ember?! Azt mondtam, adjál nekem pénzt!

- De… ne… nekem is szü… szükségem v… van arra a pé… pénzre… - védekezett a férfi – meg kell ja… javítanom a ha… hajómat é… és…

- Kerlo, hagyd már békén! – kiáltotta a nő, és rángatni kezdte a nauszikai karját.

- Tágulj innen, némber!

 A nauszikai mint egy pelyhet, úgy lökte el a hozzá képest aprócska nőt, akit csak az egyre hangosabban bunyót követelő vendégek akadályoztak meg abban, hogy egészen a túlsó falig sodródjon.

- Utoljára mondom, embervakarcs! – vicsorogta Kerlo, és a pilótát már egészen a bárpulthoz szorította – Ide a pénzeddel, de azonnal!

A következő jelenet alig szempillantás alatt játszódott le: a férfi ellökte a nauszikait, aki legalább kétméteres repülést követően meg sem állt egy asztalig, amit kettétört és magára borította annak tartalmát, az ott ülők nagy méltatlankodására. Kerlo egy pillanatra meglepődött (nem kevésbé a bár közönsége), de aztán átkozódva feltápászkodott, lesöpörte magáról az összetört poharak maradékát, és hátborzongató hangon megszólalt.

– Ez nagy hiba volt, vakarcs. Most kinyuvasztalak!

Kezét leengedte félelmetesnek tűnő diszruptora mellé és lőállást vett fel. A bár vendégei sürgősen eltakarodtak a tűzvonalból, de a helyiséget nem hagyták el, mert vért és pusztulást akartak látni. Lehetőleg az emberét. Néhányan fogadást is kötöttek, hogy Kerlo hol fogja eltalálni a szerencsétlent. A pilóta zavartan állt a pultnál, mintha maga sem lenne tisztában, mit tett. Kétségbeesett pillantásával Kirry-t kereste.

- É… én nem ak… akartam… Vé… véletlen volt… én…

- Elég a dumából! – ordította a nauszikai – Védd magad!

A vendégsereg elhalkult, csak visszafogott morajlást lehetett hallani. A ferengi pincérek a pult alá bújtak. Kirry elöl állt, de nem tudott mit tenni. Kerlo keze mozdulatlanul függött a fegyvere mellett, szemei az emberre szegeződtek. A pilóta izzadt és remegett a térde. Kezében még mindig ott tartotta a karabélyát.

  A nauszikai villámgyorsan megragadta a diszruptorát és előrántotta, ekkor azonban egy borostyánszínű fézersugár csapódott a vállába. Kerlo megpördült a tengelye körül és ráesett az összetört asztal romjaira. Döbbent csend töltötte meg a bárt. Kerlo a földön hevert, vállát markolászva és nyögdécselve, fegyvere ott feküdt mellette, a férfi pedig a pultnál állt, ósdi karabélyából halvány füst szállingózott. Eleinte senki nem mert moccanni. Végül aztán valaki odaóvatoskodott Kerlo-hoz, és letérdelt mellé. Megvizsgálta a sebet, majd felnézett.

- Nem súlyos…

A vendégsereg lassan felengedett és oszladozni kezdett; visszaültek a helyeikre, folytatták a dabózást, az ivást és beszélgetést. Hárman felnyalábolták a meglőtt nauszikait és kicipelték a bárból. Kirry a sóbálvánnyá merevedett emberhez futott.

- Jól vagy?

- É… én… n… nem akar… akartam… - dadogta a pilóta – a… azt sem tudtam, h… hogy egy… egyáltalán mű… működik ez a…

- Azt hiszem, most rádfér egy ital… - mondta Kirry és intett a pultosnak – Gyere, ülj le.

Közben elvitték az összetört asztal maradványait, és az ott ülő vendégek kaptak egy italt a ház kontójára, kárpótlásként a kellemetlenségekért. A bár ajtaján ekkor belépett három alak, és egyenesen a pilóta felé tartottak. Két oldalt egy-egy nauszikai lépkedett, közrefogva egy andóriait, akinek csúnya vágás húzódott a bal arcán, egyik antennája pedig hiányzott. Mikor odaértek a pilótához, az andóriai megszólalt.

 

 

- Elnézést, uram, válthatnánk néhány szót? – az ember zavartan nézett rá, Kirry tekintete pedig megtelt aggodalommal. Az andóriai folytatta: – Urunk és parancsolónk, Shoto üzenetét hozom. Ezennel kihívja önt egy ügyességi céllövő versenyre, amely holnap délelőtt 10 órakor kerül megrendezésre. A verseny során fézerpisztolyokkal mérik össze a tudásukat. Reggel eljövünk önért, addig jó pihenést kívánok. - Ezzel az andóriai intett a két nauszikainak, sarkon fordultak és kimentek a bárból.

- Jaj, ne… - suttogta Kirry.

 

Harmadik fejezet

 

A pultban álló ferengi némán elővett egy palack drága romulán sört, töltött és a poharat az embernek nyújtotta. Az gépiesen elvette, de nem értette, mit kezdjen az itallal.

– Tudja, már majdnem ki akartam dobni innen, hogy máshol balhézzon… - magyarázta a ferengi – …de mivel holnap ilyenkorra már halott lesz, gondoltam, meghívom erre az italra. Amúgy szép lövés volt.

- M… mi volt e… ez az egész – fordult a pilóta Kirry-hez – K… ki ez a Sh… Shoto? És mit a…

akar tőlem? M… Mi ez a v… verseny?

- Gyere, elmondom.

Kirry elvette a poharat a férfitől, letette a pultra, majd kimentek a bárból. Az épület előtt megálltak, és a nő felmutatott egy közeli hegyoromra, melynek tetején lapos tetejű, masszív erődítmény magasodott.

- Látod azt? Az ott Shoto főhadiszállása. Shoto itt a helyi kiskirály… néhány éve érkezett ide a sleppjével, és magához ragadta a hatalmat. Védelmi pénz, szerencsejáték, kábítószerek, miegymás… Shoto-nak mindenben benne van a keze. Az a kedvenc játéka, hogy időről időre kihív embereket céllövő versenyre, akiket aztán rendre ki is nyír, tekintve, hogy ő a leggyorsabb kezű fegyverforgató az egész Nivoch-on. Már szinte mindenkivel sikerült végeznie, ezért te most kapóra jöttél neki.

- De… de ha e… ez a Shoto bű… bűnöző, a… akkor miért nem állítja meg va… valaki? Mi… miért nem t… tartóztatják le?

- Mégis kicsoda?

- Hát… ööö… a Fö… Föderáció… – nézett kérdően a pilóta Kirry-re, aki erre felnevetett.

- Még hogy a Föderáció? A drágalátós Föderációnak kisebb dolga is nagyobb annál, minthogy a Nivoch-bázissal foglalkozzon. A havi ellátmány is csak könyöradomány… tudod egyáltalán, hol vagyunk? Ez itt a Vadvidék kapuja, egykori Maquis-bázis, de mióta a Maquis-t felszámolták, már csak egy szemétdomb. Nincs itt semmi, ráadásul a bolygó tulajdonjoga sem tisztázott, mivel a kardik is a sajátjuknak tekintik, meg a Föderáció is. Stratégiailag jelentéktelen a hely, dilítium sincs, hát mindenki magasról tesz a bolygóra. Na, hát ez a Nivoch… ideális hely az ilyen Shoto-féléknek, akik háborítatlanul csinálhatják a kis dolgaikat, anélkül, hogy bárki is zavarná őket.

- D… de ez a ve… verseny… é… én nem… én in… inkább el… eltűnök i… innen…

- Nem lehet – válaszolta Kirry szomorúan – Shoto már tud rólad, a gorillái nem engednének el a bolygóról. Meg aztán, mindenki tudja, hogy elromlott a hajód… sajnálom, de nem tudsz elmenni. Ezalatt az andóriai két testőrével az erőd kapujához ért. Az andóriai bepötyögött egy kódot, mire a kapu kinyílt. Az erőd belsejében félhomály volt, csak halvány fények világítottak itt-ott. A kékbőrű férfi határozottan lépkedett a folyosókon, egészen egy ajtóig, amely előtt két fegyveres őr strázsált. Az andóriai lenyomta a jelző gombját, majd várt. Halk búgás hallatszott és az ajtószárnyak kétfelé csúsztak. Odabent pazar luxussal berendezett lakosztály fogadta a belépőt. Egy heverőn durva külsejű nauszikai nyújtózott, egy tálból egzotikus gyümölcsöket eszegetett, közben drága aldebarani whisky-t kortyolgatott. Vállait egy lengén öltözött orioni nő masszírozta.

- Elnézést, uram – állt meg diszkréten az andóriai az ajtóban.

 

 

- Semmi gond, gyere csak – intett neki a nauszikai – Híreket hoztál nekem az új kihívómról?

- Igen, uram. Egy ember, valami bányászféle…

Shoto feltápászkodott a heverőről és sétálgatni kezdett a szobában.

- És azt mondod, gyors?

- Nagyon is, uram. Meg kell, hogy mondjam, még senkit nem láttam ilyen reflexekkel… önön kívül persze. Elintézte Kerlo-t, mielőtt az moccanhatott volna.

- Ez jó hír… - dünnyögte Shoto, miközben szórakozottan kézbe vett néhány poháralátétet egy

bárszekrényből. Hirtelen elhajította az alátéteket, megpördült, villámgyorsan előkapta a fézerét és szemmel követhetetlenül leadott egy sorozatot. A poháralátétek mindegyike középen átlőve szállingózott alá. Shoto megvizsgálgatta fegyverének töltöttségjelzőjét és csak annyit mondott:

– Ez valóban nagyon jó hír…

60szazalek.jpg

 

Negyedik fejezet

 

Reggel a Nivoch-bázison.

A napsütés előbb aranybarnára, majd egyre fényesebb színűre festette a bázis épületeit. Az utcai árusok kinyitották egyszerű standjaikat, és kezdték kirakosgatni szegényes portékáikat. Megélni nem tudtak a piacozásból, de legalább pár órányi elfoglaltságot és rendszert vitt az életükbe, amíg arra vártak, hogy sorsuk jobbra forduljon. Néhány törzsvendég megindult a bár irányába, mások a dolguk után siettek.

  A bázis egyetlen hotelje ugyanolyan lerobbant állapotban volt, mint az egész település. A falakról málladozott a vakolat, itt-ott kilátszódtak a támpillérek. A recepciós éppen a járdát söpörte, közben magában valami dallamocskát dudorászott. Az egyik első emeleti szobában a pilóta ébredezett. Az ágy szélére ült, és egykedvűen nézett ki az ablakon. Az ágy melletti széken ott lógott kopott kabátja, rajta a karabélyával. A pilóta megdörzsölte a szemét, majd nyújtózkodott. Éppen a bakancsát kereste, mikor megszólalt az ajtó jelzője.

- T… tessék.

Kirry lépett be a szerény kis helyiségbe.

- Jó reggelt. Tudtál aludni valamit?

- N… nem sokat – vallotta be a férfi, miközben lassú mozdulatokkal öltözött.

- Nyugalom – mosolygott rá a nő – minden rendben lesz. Miért nem akartad, hogy este veled

maradjak?

- N… nem tudom… É… én csak…

- No, jól van, semmi gond. Gyere, indulnod kell. Már itt vannak.

Elindultak lefelé a lépcsőn. Az előtérben ott várt az andóriai és két testőre.

- Nézd az öntelt pofájukat… - fintorgott Kirry, mikor meglátta őket – Mondd, nem akarsz előbb enni valamit?

- K… kösz, n… nem. Ú… úgysem ma… maradna meg b… bennem…

Odaértek a várakozókhoz. Kirry rosszallóan végigmérte a két nauszikait, majd a pilóta felé

fordult. – Ne aggódj, minden rendben lesz. Láttam, milyen gyors vagy… sikerülni fog. Sok szerencsét! – felágaskodott és egy puszit nyomott a meglepett férfi arcára.

- Induljunk! – szólalt meg az andóriai. Intett, mire a két nauszikai közrefogta a pilótát, és elindultak a bázisról a Shoto erődje felé vezető úton.

 

Ötödik fejezet

 

Shoto főhadiszállása napsütésben is kellően nyomasztó volt. Vastag falak, kicsiny, lőrésszerű ablakok, és fegyveres őrök mindenfelé. Mikor a kis csoport megérkezett a főkapuhoz, az örök kárörvendő megjegyzéseket tettek a pilótára, és egymás között röhigcséltek. A kód begépelése után az ajtó kitárult. A kanyargó folyosók labirintusán át nemsokára egy tágas csarnokba értek. A csarnok átellenes végében egy zárt ajtó volt, kétoldalt pedig erőterek mögött a közönség foglalt helyet. Mikor meglátták az embert, pfújolni és kiabálni kezdtek, lefelé tartott hüvelykujjukkal egyértelműen jelezték, mit gondolnak a „kihívóról”.

  A pilóta megszeppenve nézte az ordítozó, utálkozó arcokat, majd észrevette az „aréna” két végében lebegő antigravitációs platformokat, melyeken egy-egy fegyveres őr állt. Az andóriai elnyomott egy vigyort, és a férfi mellé lépett.

- Látja azokat az erőtereket? Biztonsági óvintézkedések, nehogy valakit eltaláljon egy kósza

lövedék.

- É… és azok a f… fickók ott fenn? – mutatott felfelé a pilóta.

- Ők biztosítják, nehogy eldurvuljon a verseny. Ne aggódjon, nincs mitől tartania.

A közönség hirtelen ovációban tört ki. A csarnok másik ajtaja kinyílt és egy alak lépett be rajta. Shoto úgy közeledett, mint valami császár. Integetett a nézőknek, az ökleit rázta a levegőbe és a győzelem jelét mutogatta. A tömeg lelkesen ujjongott.

- A… az ott Sh… Shoto? – kerekedtek el az ember szemei – De… de hi… hiszen su… sugárvédő páncélt vi… visel.

- Puszta óvintézkedés, aggodalomra semmi ok – mondta az andóriai, majd a pilóta karabélyát kezdte vizsgálgatni – Mondja, nem kér valami megbízhatóbb fegyvert? Esetleg egy klingon diszruptort?

- N… nem… j… jó lesz a sa… sajátom

- Ahogy gondolja. Készen áll, uram! – kiáltotta az andóriai Shoto-nak, majd berohant a biztonságos erőtér mögé.

  A lebegőkön álló őrök vállhoz emelték a fegyverüket és célra tartottak. Shoto a pilótától mintegy 50 lépésre lőállásba merevedett. A közönség tombolt. Az andóriai elégedetten fűzte össze a karjait a mellkasán. A pilóta gyöngyöző homlokkal állt. Shoto lassan közelítette a kezét a fegyvere agyához, de semmi hirtelen mozdulatot nem tett; még csak az ellenfelét méregette, pillantásával szinte átfúrta. A férfi mozdulatlanul állt, arcáról félelem tükröződött. A nézők egy emberként drukkoltak, Shoto-t éltették, és a pilótát pocskondiázták.

Eltelt egy perc, majd még egy. Shoto váratlanul elbődült:

- Tűz!

  És keze iszonyatos tempóban megindult a fegyvere felé. Mielőtt azonban előránthatta volna, a fézerpisztolyát gyakorlatilag kettészelte egy borostyán sugárnyaláb, két másik pedig a térdeit fúrta át. Shoto elvágódott, a lábai körül pedig mélyvörös vértócsa kezdett nőni. A nézősereg felhördült. A pilóta felemelte a kezét:

- Komputer, indítsd el a Shoto-1-es programot, most!

Transzportersugarak búgtak fel, és a nézők között lebegő szubtéraknák jelentek meg. Az antigrav’ platformokon álló őrök ekkor tüzelni kezdtek az emberre, aki maga elé emelte a jobb karját, melyen egy személyi erőtérmező lépett működésbe. A mintegy 1 négyzetméter felületű energiapajzsról ártalmatlanul pattantak le a fézersugarak. Az egyik sugár a csarnok generátorába csapódott, amitől a világítás akadozni kezdett, a lelátók erőterei pedig energia hiányában leomlottak. A férfi megpördült és a karabélyából tökéletesen célzott lövéseket eresztett meg az platformokon álló őrök felé, akik fegyverüket elejtve, kalimpálva zuhantak a földre. A nézők hirtelen ráeszméltek a lebegő aknák jelenlétére, és egymást taposva kezdtek a kijáratok felé rohanni. A pilóta a lábuk elé és a fejük fölé célzott lövésekkel bírta őket nagyobb iramra, és egyszersmind távol tartotta azokat az őröket, akik próbáltak befurakodni a csarnokba a menekülőkön keresztül. Amikor meglátták az aknákat, az őröknek is sürgős menekülhetnékük támadt.

 

Az „aréna” kiürült, már csak a vértócsában heverő Shoto és a pilóta voltak ott. Az ember elindult a nauszikai felé. Shoto félig sokkos állapotban feküdt a földön, lábai erősen véreztek és rettenetesen fájtak. Hirtelen árnyék vetült az arcára. A pilóta állt fölötte.

- Teee… - hörögte Shoto.

Az ember ismét felemelte a kezét: - Komputer, Shoto-2-es program indul, most!

Az aknákon visszaszámlálás kezdődött. A csippanások a csarnokon kívülről is hallatszódtak; nyilván az egész épületben volt a robbanóeszközökből.

- Komputer, van még valaki rajtunk kívül az erődben?

- Nincsen.

- Akkor bemérés és két fő felsugárzás.

- Értettem. Bemérés folyamatban. Felsugárzás 6,1 másodperc múlva indul.

A pilóta lenézett a nauszikaira, aki gyűlölettel nézett vissza rá.

- Előre megkoreografált támadás… - nyögte erőtlenül – nem halálos lövések… személyi erőtérmező… átalakított fézerkarabély… szubtéraknák… - undorral köpött egyet – gyűlölöm a csillagflottatiszteket!...

Felbúgott a transzportersugár és a két alak dematerializálódott, a következő másodpercben pedig az aknák felrobbantak.

polaris500x170.jpg

 

Epilógus

 

Késő délután a Nivoch-bázison. A nap még fent volt, de már pályája alacsony pontján állt. Az árnyékok egyre hosszabbak lettek. Az űrrepülőtéren két Danube-osztályú komp parkolt. Csillagflottás orvosi személyzet az egyikbe Shoto-t tette be hordágyon, a másikba a nauszikai megbilincselt bandáját terelgették fegyveres biztonságiak. Körülöttük a bázis lakói gyülekeztek. A pilóta a hajója mellett állt. Korábbi ápolatlanságának nyoma sem volt; haja megmosva és megfésülve, arca frissen borotválva, kopottas ruházata helyett pedig aranysávos flottaegyenruhát viselt. Kirry furakodott át a bámészkodókon, és mosolyogva lépett a férfihoz.

- Hát… - kezdte – őszintén szólva, egy kicsit zavarban vagyok…

- Azt hiszem, elnézést kell kérnem – válaszolta a férfi – sajnálom, hogy megtévesztettem, de a feladatom jellege miatt nem fedhettem fel a valódi kilétemet.

- Rá se rántson – legyintett Kirry – megértem… elnézést, amiket a Föderációról mondtam akkor a bár előtt… nem úgy gondoltam.

- Spongyát rá – nevetett a férfi – a Föderáció malmai néha valóban lassan őrölnek. A fő, hogy sikerült Shoto-t és bandáját elfogni. Jó darabig rács mögött lesznek, erről biztosíthatom.

Kirry is felnevetett. – Ugyan, kinek van szüksége a Föderációra, ha van saját, különbejáratú biztonsági flottatisztünk is, nem igaz? – A romhalmaz hajóra nézett – Lefogadom, hogy az űrhajó sem romlott el, ugye? Az is csak trükk volt…

- Mondhatjuk – bólintott a férfi, majd megérintette a jelvényét – Komputer, kapcsold le a holografikus álcázást.

  A hajó vibrálni kezdett, majd az ütött-kopott felszín eltűnt, helyette egy makulátlan kinézetű komp jelent meg.

- Nem találok szavakat… - hüledezett a nő. A másik két komp közben felemelkedett, és elindult az égbolt irányába. – Úgy tűnik, itt a búcsú ideje…

- Igen – mondta a tiszt. Megnyomott egy gombot, mire félrecsúszott a komp egyik zsilipje. A férfi bemászott.

- Várj! – szólt utána Kirry – hiszen még a nevedet sem árultad el.

 

- A nevem? – a férfi tétovázott egy pillanatig, majd a nőre mosolygott – Azt hiszem, szükségünk lesz tanúkra a Shoto elleni eljárás során. Úgy vélem, nem most látjuk egymást utoljára… ha te is egyetértesz…

  Kirry enyhén elpirult, de nem szólt, csak mosolygott a férfira, aki bemászott a kompba. A hajtóművek felzúgtak. A férfi intett a felszállópálya szélén álló Kirry-nek, majd a komp felemelkedett és társai után indult. Kirry még sokáig nézett utána, a Nivoch Prime pedig lassan a horizont alá bukott.

2 komment

Címkék: star trek novella fanfiction űropera


A bejegyzés trackback címe:

https://galaktikaarena.blog.hu/api/trackback/id/tr85122809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frank88 2013.03.14. 12:08:54

Érdekes kis Deep Space Nine-os történet volt. Mivel jómagam, nagyon szeretem a Star Treket ezért, szinte képszerűen láttam magam előtt a karakterek fajait. Látszott, hogy behatóan ismered a Trek technikai eszközeit, fogalmait. Ez is nagyon tetszett! A történeted simán elmehetett volna valamelyik ST DSN epizódnak is. Jól illeszkedett abba az atmoszférába.
Csak annyit fűznék még hozzá, hogy ezt a novellát tényleg csak egy Trek rajongó képes leginkább megérteni. De… gondolom… ezt nekik is írtad.

ChristopheBeaufort 2013.03.21. 20:38:43

Ú, na én itt szeretnék bocsánatot kérni tőled! Amikor ráleltem erre az oldalra és elolvastam az első írást, megfogadtam magamnak, hogy ha már egy írót megtiszteltem azzal, hogy elolvastam a művét, mindegyiket meg fogom, na de Star Trek?! A többséggel ellentétben én nem szeretem ezt a franchise-t, sőt... Amikor belekezdtem, és ott volt, hogy csillagidő ki-tudja-hány, már akkor tudtam, hogy nekem itt ez ennyi. A fajokat sem ismerem, a novella is elég hosszú... Talán majd egyszer elég erőt gyűjtök hozzá, hogy rászánjam magam. Addig is kérlek ne haragudj!
süti beállítások módosítása